2107. november 5. Évközi 31. Vasárnap

Mt 23,1-12

„Elviselhetetlenül nehéz terhet raknak az emberek vállára.”

Ez a beszéd, pontosabban kirohanás, vagy korholó beszéd, az evangélium tanúsága szerint a „sokaság”-hoz szól. Máté evangélium saját anyaga, amely sajátos szemléletében a zsinagóga problémáit és az egyház problémáit egyszerre tartotta szem előtt. Másik evangéliumokban Lukácsnál és Márknál ez a kettősség nem fedezhető fel, ezért állítjuk, hogy Máté saját anyagáról van szó. Azt azért el kell mondanunk, hogy a farizeusokkal folytatott viták másik evangéliumok történetei között is szerepelnek, ami azt jelenti, hogy nem Máté találta ki ezt a történetet, hanem csak felhasznált egy, vagy több vita szituációt sajátos intelmeinek közlésére.

Vagyis sanda mészáros módjára beszél az evangélista, ugyanis a farizeusoknak címzi figyelmeztetéseit, de valójában a keresztény egyház vezetőinek szánja. A legnagyobb probléma, ha a vezetők mások vállára „elviselhetetlenül nehéz terhet rónak”, ugyanis Jézus nem tett elviselhetetlenül nehéz terhet az emberek vállára, hanem inkább magára vállalta az elviselhetetlenül nehéz terhet. Inkább le akarta venni a bűn terhét az emberek válláról. Ezt a példát ajánlja Jézus a vezetőknek.

Jézus megváltó szolgálata után Máté azt látta, hogy felépült az egyház az ő érdemeiből és abban sajnos újra termelődnek a vallási uralkodói viszonyok, melyek hasonlatosak a zsinagógai hatalmi viszonyokhoz. Az evangélista nagyon jól tudta, hogy a keresztény egyháznak csak akkor van létjogosultsága, ha olyan szervezetet tud létrehozni, és olyan vezetőket tud kitermelni, amelyek az ószövetségi vallási vezetőknél jobb szituációt teremtenek. Jézus pedig szolgált, egészen ember lett, megalázta magát a kereszthalálig, furcsa lenne, ha az őt követő keresztény vezetők másként tennének.

A farizeusi lelkiséget, ahogyan az evangélium bemutatja, külsőségek jellemezték. A keresztény egyháznak nem lehet ugyanez a jellemzője. Nem eljátszani kell a jámborságot, hanem Isten szeretetben, és az emberek szolgálatában kell élni. Ebből adódik az a háromszoros felszólítás, amelyet sok esetben félre szoktak érteni az evangélium mai olvasói. Ne hivassátok magatokat „mesternek, atyának, tanítónak.” Ezután következnek a gyakran Jehovisták részéről hangoztatott vádak, miszerint a katolikus keresztény egyház vezetői eltérnek az evangéliumtól, amikor a papok „atyának” hivatják magukat. Nem a megszólítás ellen van kifogása Jézusnak és az evangélistának, hanem a mentalitás ellen. A megfellebbezhetetlen válaszokat adó tekintélyes mester, a hivatalából félelmetes tekintélyt gyártó pap, és a hatalomként alkalmazott tanítói tekintély a kritika tárgya. Ez kísértése a keresztény egyház vezetőinek is. Máté evangélista tudja, ilyen magatartással keverjük rosszhírbe Istent és Jézus Krisztust. Ezek után gondolják az emberek azt, hogy velük úgy sem foglalkozik az Isten, hiszen annak még több dolga van, mint a plébánosnak. A közösségben az uralomra utaló szavak gyakorta akadályozzák a testvéri közösség kialakulását és csak a káros elkülönülés forrásai.

De talán nem értjük meg helyesen az evangéliumot, ha csak az egyházi vezetők kioktatásának alap szövegét találjuk meg benne. Minden közösség kicsi és nagy egyaránt magába rejti az efféle hatalmi polarizáció lehetőségét. Ezért minden kereszténynek szóló figyelmeztetés ez. A beszéd ne feledjük „a sokaság”-nak van címezve. Tehát nekünk is, akár a sokaság peremén állunk, akár a közepén, akár a sokaságban vezetők vagyunk, akár csak kis névtelenek. A keresztény egyház testvéri közösségét bárki meg tudja mérgezni saját uralmi törekvéseivel. Akkor a sokaság „álmélkodott a tanításán”, fejeződik be a történet. Most viszont nekünk kell elcsodálkozni, hogy a farizeusokkal vitatkozó Jézus, hogyan beszél hozzánk, hogy az által megváltott népből igaz testvéri közösség legyen. Vigyáznunk kell a címekre, méginkább arra, hogy miként hordjuk ezeket.

B.Gy.