KERESZTELÉS
Idézetek Az Egyházi törvénykönyvből:
851. kánon:
- A keresztség kiszolgáltatását kellőképpen elő kell készíteni...
- a megkeresztelendő gyermek szüleit és azokat, akik a keresztszülői
feladatokat fogják magukra vállalni, megfelelően meg kell tanítani ennek a
szentségnek a jelentésére és a vele járó kötelezettségekre...
- a szülőket... lelkipásztori buzdításokkal, sőt közös imádsággal is kellően
felkészítsék
855.k.
- ügyeljenek arra, nehogy a keresztény érzülettől idegen nevet adjanak (a
gyermeknek)
856.k.
- ajánlatos, hogy a keresztséget vasárnap szolgáltassák ki
857.k.
- a keresztelés helye a saját plébániatemplom...
867.k
- A szülők kötelesek gondoskodni arról, hogy a gyermekek már az első hetekben
megkapják a keresztséget. A születés után mielőbb, sőt már
a szülés előtt forduljanak a plébánoshoz... hogy erre kellő
felkészítést kapjanak.
868.k.
- Ahhoz, hogy a gyermeket megengedetten kereszteljék meg, szükséges... hogy
megalapozott remény legyen a katolikus vallásban való nevelésre...
871.k.
- Az abortált magzatokat, ha élnek, amennyiben lehetséges, kereszteljék meg.
KERESZTSZÜLŐK
872.k.
- feladata... hogy azon fáradozzék, hogy a megkerersztelt a keresztségnek
megfelelő keresztény életet éljen, és az ezzel járó kötelességeket híven
teljesítse.
874.k.
- tizenhatodik életévét betöltött személy legyen
- katolikus, megbérmált (volt elsőáldozó!), s éljen a hithez és a vállalandó
tisztséghez méltó életet.
- ne kösse semmilyen kánoni büntetés (pl. elvált-újraházasodott, v. nem egyházi
házasságban él)
- nem katolikus csak mint a keresztség tanúja fogadható el.
HÁZASSÁGKÖTÉS - (JEGYESOKTATÁS)
Legalább 2-3 hónappal az esküvő előtt kérjük érdeklődni, jelentkezni a
plébániaigazgatónál - az időpont (hely), lefoglalása, de a felkészülés, ill. a
szükséges okmányok beszerzése miatt is!
Jegyesoktatás: időpont egyeztetéssel a plébániaigazgatónál
BETEGELLÁTÁS
Minden első pénteken áldoztatás van az idősekotthonban és a betegeknek.
Sürgősségi betegellátás: 30/448-49-48 telefonon.
TEMETÉS
Ha
már ismeretes a temetés időpontja, az elhunyt adatainak birtokában (név;
szül.idő, hely; lakcím; halál oka) lehet jönni egyházi temetést kérni –
amennyiben az elhunyt plébániánk területén lakott. Más plébánia területéről
engedélyt kell hozni! Harangozás csak egyházi temetésnél vehető igénybe.
FELNŐTTEK ELSŐÁLDOZÁSA, BÉRMÁLKOZÁSA
Felnőttek kérdezik az új templom nyitása
után: hogy lehetnék elsőáldozó, bérmálkozó, stb.Ez ügyben és más témákban is bátran lehet kérdezni a
plébániaigazgatót! Ld. még a Hittanórák rendjét.. Bérmálás legközelebb 2013-ban lesz templomunkban.
SZENTGYÓNÁS
Milyen gyakran kell (illetve ajánlatos) gyónni?
Ezzel kapcsolatban többen tévedésben (tudatlanságban) élnek! Azért nem gyónnak
(vagy legalább is ritkán), mert azt gondolják, hogy a szentmise bűnbánati része
helyettesíti a gyónást. A Római misekönyv általános rendelkezései világosan
kimondja: "... a pap bűnbánat felindítására szólít fel, majd rövid csend
után az egész közösség bűnbánatot tart, végül a pap bűnbocsánatért imádkozik,
amely azonban nélkülözi a bűnbocsánat szentségének hatékonyságát."
–
A szentmise bűnbánati részén kívül ajánlatos tehát minden nap becsületesen
lelkiismeretvizsgálatot tartani, megbánva bűneinket, és általában havonként
szentgyónást végezni.
- Általában adventben és nagyböjtben van lehetőség rá, de lehet időpontot is egyeztetni a gyóntató atyával!
Gyónni?
Gyónni kellemetlen.
Sok katolikus valahova a tudata peremére száműzi a gyónást. Ünnepek
közeledtével nagyot nyög és rászánja magát, hogy aztán minél hamarabb
visszatérjen a "rendes" kerékvágásba, ahol nincsenek ilyen
kényelmetlen dolgok.
Mások áhítják a gyónást és egyet-földet bejárnak, amíg
találnak papot, aki hajlandó fogadni őket és óraszám hallgatni vallomásaikat,
amelyekben nem annyira bűneik, mint pszichológiai állapotuk játssza a
főszerepet. Ha aztán ezt a megértő gyóntatót távolabbra helyezik vagy netán
Isten magához szólítja, beszüntetik a gyakori gyónást.
A két típusban egy közös: egyiknek se változtat életén a gyónás. Csak emberi
kielégülést nyújt. Egyik eleget tett a törvénynek és hagyománynak, a másik jól
kibeszélte magát és megkönnyebbült. De Isten maradt, ahol volt, és ők is
maradtak, ahol voltak.
Pedig a bűnbánat szentségének az volna a rendeltetése, hogy Isten belépjen
életünkbe és megváltoztassa azt. Kövessük a feloldozás szövegét: "Isten,
a mi irgalmas Atyánk, aki Szent Fiának kereszthalála és feltámadása által
kiengesztelte önmagával a világot és kiárasztotta a Szentlelket a bűnök
bocsánatára, az Egyház szolgálata által bocsásson meg neked és adja meg a
békét; és én feloldozlak téged bűneidtől az Atya és a Fiú és a Szentlélek
nevében." Előfordulhat,
hogy a gyóntató időnyerés céljából elhagyja a bevezető mondatot és csak a
szorosan vett feloldozás szavait mondja el, vagy lerövidíti a formulát. A
feloldozás természetesen ilyenkor is érvényes. A bevezető mondat azonban mégis
nagyon fontos, mert föltárja a tartalmát annak, ami történik. Az Egyház
szolgálata révén a bűnbánóban Jézus kereszthalának és föltámadásának ereje lép
működésbe, és kiárad rá a mindent megújító Szentlélek. Nem az elkövetett bűnök
puszta sztornírozása megy végbe, hanem Isten újjáteremtő műve. Aki
bűnösként térdelt le, szentként kel föl. Aki a pusztulással volt eljegyezve,
most a Szentháromság életét hordja magában. A csődre ítélt egzisztencia már a
teremtő Szeretet edénye. "Aki Krisztusban van, új teremtmény" (2Kor
5,17).
A gyóntatószék az új teremtés műhelye. A gyóntató pap az új teremtés -
személyében jelentéktelen - eszköze. A kiengesztelődés szentségének lényege,
hogy Isten csodát művel a megtérő szívében, magához ragadja őt és áthatja
önmagával. A bűnök azért törlődnek el, mert nem férnek össze Isten szentségével,
aki behatolt a gyónó életébe, és szeretetének perzselő csókjával birtokába
vette azt. Természetesen kívánatos, hogy a gyóntató olyan személy legyen, aki
előtt a gyónónak nem esik nagyon nehezére föltárni lelkét. Mégis szögezzük le
világosan, hogy ami a gyóntatóból igazán fontos a gyónásban, az nem a
személyiség, hanem az apostoli hatalom: "Akiknek megbocsátjátok bűneiket,
bocsánatot nyernek; akiknek pedig megtartjátok, azok bűnei megmaradnak"
(Jn 20,23). Nagyon nagy hiba azért halogatni a gyónást, mert nem vagyunk
megelégedve a gyóntatókkal. A pap gyarló ember, ne akarjuk piedesztálra emelni,
és ne várjunk tőle angyali tökéletességet.
Egyszersmind azonban indokolt, hogy olyan gyóntatót keressünk, aki
szolgálatával a feloldozáson túl lelki vezetést is nyújt. Bár a lelki vezetés
szolgálata elválasztható a gyóntatói szolgálattól, mégis lehetetlen a gyóntatói
működés egy minimális lelkivezetői tevékenység nélkül: a gyóntatónak
nyilatkoznia arról, mi bűn és mi nem, milyen feltételek mellett adható egyáltalán
feloldozás, és ha sok ideje nincs is egy-egy gyónásra, az esetek túlnyomó
többségében indokolt egy-két lelki tanáccsal szolgálnia, sőt már a kiszabott
elégtétel is mutat valamilyen irányt. Ha a gyónó ezenkívül lelki dolgokra
vonatkozó kérdéseit is fölteszi a papnak, és kellő gyakorisággal járul a
kiengesztelődés szentségéhez, a gyóntatás és lelkivezetés szolgálata minden
nehézség nélkül összeköthető. Ilyen kapcsolat természetesen nem akármelyik
gyóntatóval lehetséges, meg kell találnunk a megfelelő személyt, akihez
bizalommal tudunk lenni, és akinek állásfoglalásait
megbízhatónak tartjuk. Ez vidéken nagyobb nehézséget jelent, mint a
nagyvárosban. Saját plébánosuk előtt sokan nem tudják föltárni intim világukat.
Ilyenkor megközelíthető távolságban kell találni egy másik papot, és azt
meghatározott időközökben fölkeresni. Ha a lelkivezető túl távol lakik vagy
túlságosan ritkán keressük föl, a lelkivezetés névlegessé válik. Amennyiben
diakónust, szerzetest vagy érett hitű világi személyt választunk lelkivezetőnknek,
akkor is célszerű állandó gyóntatóhoz járnunk,
éspedig olyanhoz, akinek tanácsai nem ütik élesen a lelkivezető tanácsait. Hogy
olykor-olykor nem ítélik meg a dolgokat egyformán, az természetes és
elkerülhetetlen. Éppen ezért vagyok annak a híve, hogy a lelkivezető és a
gyóntató lehetőleg azonos személy legyen. Ő se tévedhetetlen, mégis nagyobb
biztonságot tud adni, mintha rendszeresen ellentétes tanácsok között kell
választanunk. Ha meggyőződtünk arról, hogy gyóntatónk hit és erkölcs dolgában
töretlenül képviseli az Egyház tanítását, és tűrhetően tudunk kommunikálni
vele, a gyóntatószéki szolgálat kereteiben kielégítő lelkivezetéshez juthatunk.
Így azt a veszélyt is elkerüljük, hogy a lelkivezetés lelki fecsegéssé torzul.
Ahhoz, hogy állandó gyóntatóra leljünk, természetesen mindenekelőtt gyónnunk
kell, mert csak a gyakorlat mutathatja meg, kinél találunk kellő megértésre és
vezetésre. Elkerülhetetlen tehát, hogy benyissunk olyan papok gyóntatószékébe,
akiket nem ismerünk. Hogy erre rá tudjuk szánni magunkat, tudatosítanunk kell a
kiengesztelődés szentségének fent leírt lényegét. Nem azért megyünk gyónni,
hogy pszichológiai kielégüléshez jussunk, nem is azért, hogy tanítást kapjunk,
vagy kapcsolatot ápoljunk a gyóntatóval. Ezek mind következményei lehetnek (s
remélhetően lesznek is) gyónásunknak, de nem képezik annak fő tartalmát. A fő
tartalom az, hogy Jézus Egyházában és saját lelkünkben az isteni élet új
hulláma árad ki, amely begyógyítja a bűneink ütötte sebeket. Ehhez részünkről
szükséges a hit, a megtérés elhatározása és a bűnvallomás. A gyóntató részéről
egy szükséges: a feloldozás. Ezzel teszi értünk a legtöbbet, minden más csak
kísérőjelenség. Kellemetlen tud lenni egy ballábbal felkelt gyóntató, és a
papnak természetesen mindent meg kell tennie, hogy fáradtságát, rossz kedvét,
személyes vergődéseit ne vigye bele a gyóntatásba, hanem szeretetteljes
érdeklődést és megértést tanúsítson a bűnbánók iránt. De egy goromba pap, sőt
egy hitetlen pap is rázúdítja gyónóira a teljes mennyet, ha a feloldozást
előírásszerűen elimádkozza. A gyónás szertartása szentség. Isten cselekvése, nem
a papé.
Mint mondottam: szükséges a gyónó részéről a hit. Nemhívőket nem szabad gyónásra
kényszeríteni, esküvőjük előtt sem. A hit nélkül végzett gyónás nem adja meg a
bűnök bocsánatát, sőt Isten szentségét sérti. A gyakorló katolikusnak se szabad
azzal a hátsó gondolattal gyónnia, hogy "ez úgyse fog használni
semmit". Istennek vallja meg bűneit, és Isten mindenható. A jó gyónás
nemcsak eltörli a bűnöket, hanem megadja a szükséges kegyelmet a bűnök jövőbeni
elkerüléséhez is. Számos gyónó ebben nem hisz, és ezért megreked bűneiben. Ha
hinne, haladna.
Szükséges továbbá a megtérés
elhatározása. Mondhatnám
úgyis: szükséges a bűnbánat. Két okból fogalmazok másképp. Egyrészt: a
"bánat" szó érzelemre látszik utalni, jóllehet itt az akarat
aktusáról van szó. Másrészt: ebben az elhatározásban benne van az elégtétel
elvégzésének szándéka is. Az ősegyházban csak vezeklés után kaptak feloldozást
a bűnbánók, a jelen gyakorlat viszont később elvégzendő elégtételt
szab ki. Hangoztatni kell, hogy ez lényeges része
bűnbánatunknak. Bűnünk sebet ütött az Egyházon, és legalább jelképes
cselekedettel ki kell fejeznünk, hogy készek vagyunk gyógyítgatni ezt a sebet.
Az elégtétel elvégzésének szándéka nélkül végzett gyónás érvénytelen. Ha nem
értjük az elégtételt vagy problémát jelent az elvégzése, szólnunk kell a
gyóntatónak. Amennyiben a gyónás után mégse végezzük el az elégtételt, ez nem
teszi visszamenőleg érvénytelenné a gyónást, de vétkes mulasztás. Ha addig
halogattuk, amíg elfelejtettük, mi is volt az elégtétel, következő gyónásunkban
(vagy ugyanattól a gyóntatótól gyónáson kívül is) másik elégtételt kérhetünk.
Mindezek fényében lényeges, hogy a gyóntatószékből távozva számontartsuk és mielőbb
elvégezzük a penitenciát.
A "megtérés elhatározása" azonban sokkal több az elégtétel
elvégzésének szándékánál. Szükséges, hogy a gyónás megtérést jelentsen, vagyis elfordulást
a bűntől és odafordulást Istenhez, akit a jövőben teljes
szívünkből törekszünk szeretni. Találkozni lehet olyan gyónókkal, akik a
feloldozást csak a múltbeli bűnök sztornírozásának tekintik, de nincs szándékuk
változtatni életükön. Nem mondanak le a politikai ellenfél iránt táplált
gyűlöletükről, fönn akarják tartani házasságon kívüli szexuális kapcsolatukat,
szenvedélybeteg létükre nem hajlandók elvonókúrára, vagy ragaszkodnak súlyos
közeli bűnalkalmakhoz (pl. szerelmesek egy lakásban, tanúk nélkül, kulcsrazárt
ajtók mögött). Az ilyen gyónás érvénytelen és szentségtörő. Ha történetesen
föloldozást kapnak egy kevésbé figyelmes vagy liberális felfogású gyóntatótól,
ez nem törli el bűneiket, mert a bűnbocsánat objektív feltételei hiányoznak. A
gyóntatónak csak alkalmazni van joga a katolikus erkölcstant, nem
megváltoztatni. A kegyelmet ugyan közvetíti, de nem ő adja.
Szomorú típusa az ilyen megtérés nélküli
gyónónak, aki saját erkölcstant csinál magának,mondván,
hogy "az ő lelkiismerete szerint" megengedett az, ami a katolikus
Egyház szerint tilos. Mint II. János Pál pápa tanítja, a szabadság csak akkor
szabadság, ha az igazságban gyökerezik. Az igazságot pedig nem a mi
vélekedésünk állítja elő. Nem mi rendelkezünk az igazsággal, az igazság
rendelkezik velünk. Sem az egyedi hívő, sem a gyóntató vagy teológiai tanár nem
teheti túl magát azon az igazságon, amit a Katolikus Egyház Katekizmusa biztos
és kötelező módon elénk ad. "Jaj azoknak, akik a rosszat jónak mondják, és
a jót rossznak; akik a sötétséget világossággá teszik, és a világosságot
sötétséggé" (Iz 5,20). A megtérés a tévtanokból a hit igazságához való
visszatérést is jelenti.
Szükséges továbbá a gyónó részéről a
bűnvallomás. Ha
ez valamilyen okból gyakorlatilag lehetetlen (eszméletlen betegnél, süllyedő
hajón vagy egyéb szükséghelyzetben), el is maradhat; ha a hit és a megtérés
elhatározása megvan, a feloldozás célba fog találni. Átlagos esetben azonban
szükséges, hogy a gyónó legalábbis minden halálos bűnét fajta és szám szerint
megvallja. Ha nem vagyunk biztosak benne, hogy egy
bűn halálos volt-e, jól tesszük, ha meggyónjuk, de nem vagyunk
erre okvetlenül kötelezve, és tökéletes bánatot indítva áldozhatunk gyónás
nélkül is. Egészséges lelkiismeretű embernél azonban nem lesz probléma annak
megkülönböztetése, hogy hátat fordított Istennek (halálos bűn) vagy csak
megbotlott a feléje vezető úton (bocsánatos bűn). Ha valaki lelki életet él és
sűrűn gyónik, annak életében a halálos bűn kivételes tragédia, mindennapi
botlásai általában nem halálosak. Még tárgyilag súlyos bűnök esetén is, amilyen
például a maszturbáció, gyakran fönállnak olyan szubjektív enyhítő körülmények
(pl. a kellő pszichológiai szabadság hiánya), amelyek a bűnt bocsánatossá
teszik. Az aggályosságnak nevezett kényszerneurózis mindenütt halálos bűnöket
lát, de az aggályosnak egyáltalán nem szabad arra hallgatnia, amit
lelkiismeretének vél, holott valójában szorongásos kórtünet; neki kizárólag a
gyóntató utasításaira szabad hallgatnia.
A lelki élet azonban a gyakorlatban nem fog működni a bocsánatos bűnök
megvallása nélkül. Aki Istent mindenek fölött akarja szeretni (márpedig az
evangélium erre kötelez bennünket), annak valamennyi gyarlóságával föl kell
vennie a harcot, leghatékonyabb fegyverünk pedig éppen a szentgyónás.
Három-négy hetente, de legalább
havonta gyónnunk kell, hogy előre tudjunk haladni. Akik csak rendkívüli
alkalmakkor jönnek el gyónni, aligha akarnak az üdvösség útján járni. Hetente
többször gyónni már többnyire egészségtelen túlzás, de a heti gyakoriság még
normális és hatékony. Aki úgy gondolja, nincs mit gyónnia, sürgősen olvassa el
a hegyibeszédet.
A jó bűnvallomás annak megvallásával kezdődik, hogy mikor
gyóntunk utoljára.
Így kell kezdenünk, mindjárt a köszönés után. Ez nem szükséges ugyan a gyónás
érvényességéhez, de szükséges a gyóntató tájékoztatására. Hogy úgy
mondjam: ez adja meg bűneink "helyi értékét". Nem mindegy például,
hogy valaki két héten át hanyagolta el az imádságot, vagy két hónapon át.
Természetesen elegendő az utolsó gyónás időpontját azzal a pontossággal
megjelölni, amellyel emlékszünk rá. De túl kevés azt mondani: "Régen gyóntam
utoljára". Ez jelenthet két-három hónapot, de jelenthet húsz-harminc évet
is. Mondjunk számot, még ha hozzávetőlegeset is. Ha valaki az utolsó gyónás
helyett azzal kezdi a bűnvallomást: "Mit is mondjak", vagy
"Hát...", bennem kétely ébred helyes szándéka felől. Úgy tűnik, nem
tudja, mit akar.
Miután elsoroltuk bűneinket (nem részletezve, csak
megnevezve), fejezzük be a bűnvallomást a "Másra nem emlékszem"
formulával. (Ha a gyónó itt csak hallgat, a gyóntatót zavarba hozza, hogy vajon
újabb megvallani való bűnön töpreng, vagy befejezte a sort.) Ezután a gyóntató
veszi át a szót, fölteszi kérdéseit, elmondja tanácsait és elégtételt ad. Ne
szakítsuk félbe, akkor se, ha újabb megvallani való bűn jutott eszünkbe. Miután
megkaptuk az elégtételt, újból
miénk a szó, pótolhatjuk, ami közben eszünkbe jutott (emiatt esetleg az
elégtétel is változhat, de ha a gyóntató ezt nem említi, akkor elegendő a már
adott elégtétel). Ha nincs pótolni valónk, fogadjuk el az elégtételt egy
"Igen" vagy "Jó" szóval, és fejezzük ki bűnbánatunkat.
Erre a célra nincs kötelező formula, a tanult bánatimák csak minták, de
mindenképpen mondjuk ki hangosan, hiszen az Egyház színe előtt tartunk
bűnbánatot. Amikor vége a bánatimának, a pap
feloldozást ad a fent idézett formulával. A végén feleljünk "Amen"
szóval, ez a hit szava, Jézus anyanyelvén. Az Eucharisztia vételekor is ez a
hitvallásunk. A befejező formulák már nem tartoznak a lényeghez, a
"Magasztaljuk Istent..." csak egy fakultatív szöveg több közül. Ha a
pap használja, adjuk meg a választ, de ha elköszön, köszönjünk mi is és
menjünk. Részemről a "Menj békével" szóval szoktam elköszönni, amire
alkalmas válasz: "Istenek legyen hála" - ezután már további
elköszönés nem szükséges.
Egy új, természetfölötti élet kalandja
áll előttünk, a sátán vereséget szenvedett, Isten öröme lakik bennünk.
Merítsünk a kincsből, amelyet hordozunk!
ELVÁLTAK
Gyónhatnak? Áldozhatnak?
Ezek több mindentől függnek. Pl. egyedül él, vagy kötött újabb házasságot,
esetleg csak együtt él valakivel stb. Sok téves információ forog a köztudatban!
Ezért érdemes a konkrét esetet személyesen megbeszélni a plébánossal.
EGYÜTTÉLŐK
Gyónhatnak? Áldozhatnak?
Azok a katolikusok, akik nem kötöttek érvényes egyházi házasságot és úgy élnek
együtt, nem gyónhatnak!
ELSŐPÉNTEK
A Jézus Szíve tisztelet
Minden hónap első
péntekje, a Jézus Szíve-tisztelet napja. Alacoque Szt Margit külön fölszólítást
kapott az Úr Jézus Krisztustól, hogy minden hónap első péntekén járuljon
szentáldozáshoz. A 9 egymást követő első péntek megtartásához,
az első pénteki nagykilencedhez az Úr külön ígéretet fűzött. Ennek alapján,
főként a jezsuiták hatására, a Jézus Szíve tisztelet legnépszerűbb formája lett
az első péntekeken végzett engesztelő szentgyónás, szentmise
(szövege votív mise Jézus Szent Szívéről) és szentáldozás. Az
első péntekek következetes megtartása nagy segítség a lelki életben. Jellemzője
és a hozzá fűződő ígéretek a bűnbánat, az önismeret fejlődése, a tökéletesség
köré csoportosulnak.
Mi is az a Jézus Szíve tisztelet?
Története.
A középkorban már
kimutatható volt bizonyos körökben a kifejezett Jézus Szíve tisztelet,
különösen a “német misztikusoknál” (1250-1350). Elmélkedésük anyaga az Énekek
éneke: az Egyház, mint Krisztus jegyese. A jezsuiták és a karthauziak átvették
a Jézus Szíve tiszteletet, és elterjesztették az Egyházban. Eudes Szent János
is buzgólkodott ebben.
Itt kapcsolódtak be
a Jézus Szíve tiszteletbe Alacoque Szent Margit látomásai (1673-75), melyekben
Jézus különösen az emberi hálátlanságot
fájlalta, s a Szív
tisztelőitől engesztelést, a hónap első péntekjén gyónást és áldozást kért. A
Szent Szív tisztelet terjedésében nagy szerepe volt Alacoque Szent Margit
gyóntatójának, a jezsuita páter Colombière-nek A felvilágosodás, ill. a
jozefinizmus nem kedvezett a Jézus Szíve tisztelet terjedésének. 1814-ben, a
visszaállított Jézus Szíve tisztelet azonban ismét legfőbb tömegpasztorációs
programjának tekintette, s a társadalmi szolidaritás és megbékélés, a szociális
megújhodás orvosságaként hirdette meg Jézus Szíve tiszteletét. Azóta alig van
templom, ahol ne lenne jelen a Jézus Szíve tisztelete.
Az Egyház hivatalos
liturgiája mindaddig tartózkodó maradt, amíg a Jézus Szíve teológiája nem volt
kidolgozva. XIII. Kelemen pápa (1758-69) 1765-ben engedélyezte a lengyel
püspököknek, hogy bizonyos keretek között bevezessék Jézus Szíve miséjét és
officiumát. IX. Pius pápa Jézus Szíve ünnepét az egész Egyházra kiterjesztette.
XIII. Leó pápa (1878-1903) 1899-ben hagyta jóvá a Jézus Szíve litániát az egész
Egyház számára. XI.Pius 1928-ban a Miserentissimus Redemptor enciklikában már
összefoglalást adott a Jézus Szíve tisztelet teológiai alapjairól. XII. Pius
pápa (1939-58) a Haurietis aquas enciklikájával emlékezett meg a 100 évvel
korábban bevezetett ünnepről.
Főünnepe a pünkösd
utáni 2. vasárnapot (úrnap nyolcadát) követő péntek (az egyházi év utolsó
változó ünnepe). Ezenkívül a Jézus Szíve tisztelet ideje minden elsőpéntek és a
június hónap.
A Jézus Szíve
tisztelet dogmatikai megalapozása a Szentírásra megy vissza és a hagyomány
adataira támaszkodott. Jézus kereszten átszúrt szíve a megváltó szeretet
szimbóluma. Ahogy Pál apostol arról beszélt, hogy ne szomorítsuk meg Isten
lelkét, úgy lehet szó Jézus engeszteléséről is.
A Jézus Szíve
tiszteletben magát az Istenembert, magát Jézust ünnepeljük, de úgy, ahogy
szívének szeretetét kifejezte. A személyes egység révén Jézus egész embersége
az isteni személy kifejezője. Az egyházi dokumentumok szerint a szív nem
pusztán jelképe Jézus szeretetének, hanem valóságos emberségének kifejezése,
melyet áldozatul adott értünk. A Szentírásban és a hagyományban a szív nem
lélektani, hanem az egész embert kifejező fogalom, olyan ősfogalom, amely
egyszerre fejezi ki a testi és a lelki valóságot. A testben megnyilvánuló
személyesség belső központja, ahol a személyes elhatározások és a külső
kapcsolatok megszületnek. Amikor Jézus szeretete helyett a szívét tiszteljük,
akkor az elvont
fogalom helyett a
konkrét valóságra hivatkozunk, és ez egyúttal eszünkbe idézi a megtestesülés
titkát is. Jézus Szíve ontológiailag megalapozott szimbólum, mely alkalmas
arra, hogy a személyiséget a maga emberségében kifejezze. A szívben nemcsak
Jézus emberi, hanem istenemberi szeretetének is jelképét látjuk, amely
egyszerre tükrözi az Atya iránti és az emberek iránti szeretetet. Mivel a Jézus
Szíve tisztelet a szíven keresztül az isteni személyre vonatkozik, azért ezt a
latreutikus, vagyis imádó kultusz körébe soroljuk.
A Jézus Szíve
tisztelet megnyilvánulási formái: az engesztelés, a viszontszeretet, Krisztus
követése és önmagunk fölajánlása. Az engesztelés lényegében bekapcsolódás abba
az engesztelésbe, amelyet Jézus mint főpap az Atya elé visz, de az ellene
elkövetett sértés jóvátétele is.
Önmagunk
fölajánlása azt fejezi ki, hogy egyesülni akarunk a szeretettel, mellyel Isten
szerette a világot, és minden fáradozásunkat, munkánkat, szenvedésünket ennek
érdekében tesszük és viseljük. Kerülni kell, hogy az ájtatosság elszakadjon a
teljes Istenembertől, és csak a szívre, mintegy jelképre irányuljon.
.
Szent Margit volt
az első, aki a Szent Szív különös oltalmába ajánlotta magát. E fölajánlást
később egészen napjainkig jámbor egyének és közösségek, városok és nemzetek
követik. XI. Pius pápa (1922-39) az Egyházat is Jézus Szíve oltalmába ajánlotta.
Az első péntek "időszerűsége"
Hitéletünkben jártas keresztények ismerik a
Jézus Szíve-tiszteletet, főleg az "első pénteki nagykilenced"
gyakorlata révén.
Történeti háttere ez: amikor az egyház hitélete megkívánta, Jézus úgy sietett
segítségünkre, hogy - a hivatalos kinyilatkoztatás fényében hiteles üzenetet
küldött (a XVI. század végén) Alacoque Szent Margit által. Rámutatott Szívére,
testi Szívét megérintő érzelemvilágára, főleg szeretetére. "Isten
szeretete Jézus kereszten átszúrt Szívében nyilvánult meg, és viszontszeretetet
hoz létre" (XVI. Benedek pápa).
Jézus célja tehát az volt, hogy nemes érzelmekben gazdag, bensőséges, baráti
kapcsolatra léphessen velünk. Ennek - a dolog természeténél fogva - bizonyos
hitéleti gyakorlatokban is meg kell mutatkoznia. Ebben Jézus maga van segítségünkre:
szeretetének viszonzását kérve kilenc egymás utáni első pénteki szentáldozást
ajánl. A maga részéről pedig így szólt: "Szívem irgalmában megígérem, hogy
mindazoknak, akik e kérésemet teljesítik, megadom a végső bűnbánat kegyelmét;
nem halnak meg a nekik szükséges szentségek nélkül."
Jézus ezzel az ígéretével az utóbbi századokban hatalmas tömegeket vonzott
magához.
Sajnos, a múlt század közepétől ez a buzgóság lehanyatlott. Sokféle oka van
ennek. Egyik az, hogy a jobb megértés hiánya miatt a hívek számára a gyónás
volt a fontos: "Gyónni megyek - első péntek van!" Már az is baj volt,
hogy a sok gyónó láttán a gyóntató nem foglalkozott alaposan a lelkekkel. A
"hamari munka" itt sem ért sokat. Pedig Jézus a gyónást nem is említette.
Igen, gyónjon meg, aki lelkiismerete terhén könnyíteni akar, de a cél a
bensőséges eucharisztikus találkozás gyümölcse: az elmélyülő barátság Jézussal.
A szívek találkozása.
Manapság egyre kevesebb a gyónás (különböző okokból). És vele - az "első
péntekes" hívők száma is kisebb lett.
Ugyanakkor megfigyelhető a személyes Jézus-kapcsolat növekvő igénye. E
változást jobban megértjük, ha összeillesztünk két jézusi kijelentést:
"Aki megtartja parancsaimat, az szeret engem" - "Aki szeret
engem, megtartja tanításomat". Mindkét kijelentésben a parancsszámba menő
tanítás megtartásáról és a szeretetről is szó van. Régebben inkább a parancsok
megtartását láttuk fontosabbnak - ebben rejlett Jézus szeretete. Mint láttuk,
egyre inkább érvényesül - főleg a komolyan vallásos fiataloknál - a fordított
sorrend: szeressük meg Jézust, éljünk vele személyes, szívtől szív felé forduló
barátságban. Igen, bűnösök vagyunk, de hát Jézus "nem azért jött, hogy az
igazakat hívja, hanem a bűnösöket" (Mk 2,17). Őket vonzza Jézus irgalmas
Szíve - többek közt az első pénteki felhívással is. Mennyire kedvez ez a
fordulat a Jézus Szíve szerinti lelkiségnek!
Vannak mégis, akik e gyakorlatot kifogásolják. Jézus nekik is azt mondja, amit
a zúgolódó szőlőmunkásoknak: "Rossz szemmel nézed, hogy én jó vagyok?!"
(Mt 20,16) Mások arra a teológiailag biztos tanításra hivatkoznak, hogy nem
lehetünk biztosak üdvösségünk elérésében, így például abban sem, hogy ez vagy
az az első pénteki szentáldozásunk a kegyelem állapotában történt-e;
teljesült-e a gyakorlat egymásutánisága. Válaszunk: az Isten irgalmas
szeretetére számító ember nyugodtan hagyatkozhat az üdvösségnek őbenne rejlő,
legalábbis valószínűsítő jeleire. Ilyenek: jótékonykodó szeretetben él,
tiszteli Jézus Anyját, és - nem utolsósorban - Jézus nagylelkű ígéretében bízva
végzi az első pénteki kilencedet.
Hogyan ébresszük fel tehát mind többekben az igényt a nagykilencedre?
Tudatosítsuk, mit jelent az örök élet, örök boldogság - és mit a kárhozat.
Emlékeztessünk rá, hogy Jézus várja barátságunkat - baráti szívvel.
Kapcsolatunk elmélyítése igényli a rendszeres ismétlést - kilenc alkalommal,
ahogyan Jézus akarja. A gyónás e téren csak eszköz, szükséges eszköz. És hogy
jól használjuk ezt az eszközt, ne elsietve, ne tömegben, hanem komolyan, tehát
inkább pár nappal előbb végezzük el gyónásunkat.
Főpásztoraink erre az évre meghirdették a nemzetmentő imaévet. Sok, és nagyon
szükséges kegyelem forrása lesz a nagykilenced mozgalma. Csatlakozzunk hozzá,
bátorítsunk másokat is! (Hevenesi János SJ)
EGYHÁZI ADÓ (Önkéntes hozzájárulás
plébániai közösségünk fenntartásához)
Mindig vannak újabb érdeklődők az Egyházi adóval (önkéntes
hozzájárulás)kapcsolatosan is. Íme egy rövid tájékoztató:
Önfenntartók
vagyunk! Az alkalmazottak fizetését (papok, sekrestyés, adószedő), a sok rezsi
költséget (villany, gáz, víz, csatorna, szemét, stb.), és egyéb kiadásokat
(karbantartás, felújítás,stb.) a hívek által befizetett egyházi adóból,
adományokból kell(ene) kigazdálkodnunk!
Mennyit kell fizetni? – Egyén, vagy család bevételének 0.5 %-át. Mikor
fizessünk? –
Mindenkinek lelkiismeretére van bízva. Lehet egyben, havonta, stb. Mindig
segítség, ha valaki év elején fizet, de kinek-kinek lehetősége szerint...
Hogyan, hol fizessünk? – Plébániánk irodájában! Ez tiszta bevétel, nincs belőle
levonás.
Aki ezt nem tudja vállalni, az fizethet csekken, átutalással is.
Az egyházi adószedőnk azokhoz kell, hogy
menjen, akik nem járnak templomba, de sok helyre nem tud eljutni, mert a
templomba járók is őt terhelik.
Köszönjük (Isten fizesse meg!) mindazoknak, akik
évről-évre rendszeresen behozzák, befizetik az "egyházi adót",
bevételük 1 %-át.
Akik nem tudják befizetni a 0.5 %-ot (vagyis kevesebbet fizetnek), azoknál
tudomásul vesszük, hogy egyházi adót nem tudnak fizetni. Természetesen
adományaikat köszönettel fogadjuk.
Megjegyzés: Az
adófizetők munkahelyükön rendelkezhetnek
jövedelmük 2x1 százalékával (a Katolikus Egyház, ill. valamilyen alapítvány
javára). Ez más téma, az év első felében aktuális... Ezt is köszönettel
fogadjuk!
----------------------
MIT JELENT A LAKÁSSZENTELÉSKOR FELÍRT
G+M+B?
1. Általánosan használt jelentése: a három napkeleti bölcs (király) nevének
rövidítése - Gáspár+Menyhért+Boldozsár
2. Másik jelentése: Christus Mansionem Benedicat = Krisztus áldja meg e
hajlékot
---------------------
BE LEHET MÉG KAPCSOLÓDNI VALAMELYIK
HITTANOS CSOPORTBA?
Természetesen! Bátorság! Szeretettel várunk!
-------------------------
BÖJTI
FEGYELEM
Jézus iránti szeretetből (Ő szenvedett,
életét adta értem) vállalok valamit, válaszolok szeretetére...
HAMVAZÓSZERDA és NAGYPÉNTEK szigorú böjt.
- Hústilalom: a hústól való tartózkodás a betöltött 14 éves kortól kötelező.
- Az étkezés csökkentése: a betöltött 21. életévtől a megkezdett 60-ig (egyszer
van teljesebb étkezés és max. kétszer némi étel fogyasztása).
NAGYBÖJT PÉNTEKJEIN is hústilalom van!
AZ ÉV TÖBBI PÉNTEKJÉN: vagy a hústól való tartózkodással,
egyéb területeken való lemondással (TV, zene, kávé, ital, cigaretta , újság,
stb.) vagy ehelyett az irgalmas szeretet (pl. idős, v. beteglátogatás,
alamizsna, adomány, segítés, "közmunka" a plébánia és temlom körül),
vagy jámbor áhítat valamely gyakorlatával tehetünk eleget a bűnbánat isteni
parancsának (pl. keresztút elimádkozása, szentségimádás, litánia). Sok-sok
lehetőség, mindenki magu tudja, hogy számára mi az a többlet, amelyet
"megérez"...
----------------------------------
Keresztes háborúk,
inkvizíció , stb (Tomka
Ferenc: Találkozás a kereszténységgel c. hittankönyvből)
II. János Pál - Jézus születésének 2000 éves
jubileuma alkalmával - ünnepélyesen
bocsánatot kértaz egyház történelmi bűneiért Istentől, és mindazoktól, akik
e mulasztások vagy vétkek emlékét hordozzák. Egyúttal kifejezte, hogy a
katolikus egyház is megbocsátja mindazokat a vétkeket, amelyeket mások őellene
követtek el.
Ez a pápa egyébként mintegy 25 alkalommal kért
bocsánatot attól a vallástól, egyháztól, nemzetiségitől, csoporttól amelyet
éppen meglátogatott, s amely ellen az egyház tagjai valaha vétettek
(protestánsoktól, ortodoxoktól, zsidóktól, tudósoktól, amerikai
bennszülöttektől stb.). Ilyenkor sosem tett szemrehányást azért, amiben éppen
azok a csoportok vétettek a katolikus egyház ellen, amelyektől ő bocsánatot
kért...
Néhányan túlzásnak tartják a pápa bocsánatkérését. Mások igazolva
látják az Egyház-ellenes vádakat: “Lám, végre a pápa is beismeri!” Mit
gondoljunk minderről?
A Szentírás arra hívja a keresztényt, hogy ha
embertársának valami panasza van ellene, béküljön ki vele! (Mt 5,24) Érvényes
ez akkor is, ha mások jobban
megbántottak minket, mint mi őket! Mi tegyük meg a magunk lehetséges lépését a
béke kedvéért, (“győzd le jóval a rosszat” Róm 12,21), s bízzuk Istenre, hogy
bocsánatkérésünk mikor kelti fel a másik félben az igazság lelkületét, amelynek
következtében majd ő is bocsánatot kér azért, amit ő vétett, s így egy új
kapcsolat születhetik köztünk. - A pápa ezen az evangéliumi úton jár.
A következőkben az egyház bűneiként
leggyakrabban emlegetett eseményeket idézzük fel, s megkísérelünk ezekről egy reális látásmódot kialakítani.
A/ Tény - hogy az egyház történelmében
voltak súlyos bűnök
·A katolikusnak kell tudnia, hogy az egyház történelmében voltak
súlyos torzulások. S kell tudnia, hogy bár
az egyház Krisztus teste, isteni igazságok hordozója, tagjai és vezetői gyakran
hűtlenek voltak Jézushoz és az ő igazságaihoz. - De ennek arra kell
figyelmeztetnie őt, hogy neki magának is nap mint nap újra át kell adnia életét
Krisztusnak. Hiszen mindannyiunkban él a “régi ember”, az önzés, az ösztönök
csábítása. És amint a történelemben történt, ma is megtörténik, hogy sok
keresztény - olykor a maga kis hétköznapi életében, máskor ennél feltűnőbb
esetekben - Jézusnak és az Ő Evangéliumának botrányává válik.
·Az egyház és a keresztény fájdalommal megvallja, hogy saját emberi
közösségében voltak és vannak vétkek. De örömmel hiszi, és tapasztalja is, hogy
az egyház történelme folyamán minden botlás után, minden korszakban képes volt
kilépni a nyomorúságból, s megújulni az evangélium alapján; s így újra és
újra képes volt az evangéliumi tisztaságnak és a legemberibb értékeknek
hírnökévé válni az emberiség számára. Az egyház mai elkötelezett tagjai is tudnak saját hibáikról, s tudnak
egyházuk hibáiról, de a folyton megújulni képes jézusi életet akarják élni., s
erre szeretnék meghívni embertársaikat.
·S azt is tudhatjuk, hogy minden emberi közösség hordozott és hordoz
vétkeket. S a legtöbb emberi társaság, nemzet vagy ideológia néhány évtized
vagy emberöltő alatt elkövetett annyi bűnt, mint amennyit a 2000 éves egyház
szemére szoktak hányni. Gondoljunk pl. a kommunizmusra vagy a liberális kapitalizmusra!
1. Az egyház bűneinek eltúlozása
A kommunizmus évtizedeiben vagy napjainkban is
minden iskolás tanul az egyház történelmi bűneiről. Olvashatunk e témáról
könyveket, láthatunk filmeket stb. Az egyház hibáinak bemutatása azonban
gyakran a súlyos hazugságig menően egyoldalú:
Egyoldalú abban az esetben, ha úgy beszélnek a
mulasztásokról, vétkekről, hogy amellett nem szólnak a sokkal jelentősebb
pozitívumokról! - Ha az egyház történelmében jelen is volt az emberben élő bűn,
jelen volt a megváltás felemelő ereje is, amely által mindig képes volt a
megújulásra. S az egyház minden
korszakában éltek hősök, szentek, tömegeket magukban foglaló szent
mozgalmak, amelyek egyrészt Krisztus hiteles tanúi voltak, másrészt a
legnagyszerűbb emberi értékek hordozói és történelmi korszakok megtisztulásának
elindítói.
Egyesek pl. újra és újra felróják, hogy a kommunista időkben
voltak egyházi vezetők, akik együttműködtek az államhatalommal. De egyidejűleg
nem szólnak arról, mennyivel többen vállalták a súlyos börtönt, a deportálást
vagy akár a halált, mert nem voltak hajlandók együttműködni az elnyomó
rendszerrel.
Hazánkban arról is többször hallhattunk, hogy
az orosz ortodox egyház
egyes vezetői hogyan működtek együtt a szovjet hatalommal. De arról viszont a társadalom keveset
hallott, hogy a mai hivatalos orosz becslések szerint 1917 és 41 között 200.000
ortodox papot és szerzetest
és több ezer katolikus papot öltek meg a Szovjetunióban.
Mindezzel kapcsolatban jó felidéznünk, hogy a
legújabb kutatások szerint a XX.
századbanmintegy három
millió embert öltek meg azért, mert keresztény (a kommunizmus, a fasizmus, a
latin-amerikai, afrikai vagy iszlám fundamentalista diktatórikus rezsimek
alatt). Közülük12.692 személyt
sorolhatunk az “új vértanúk” közé, akik - mint Romero érsek, Kolbe atya, a magyarországi Apor
Vilmos és Romzsa Tódor püspökök vagy Salkaházi Sára (vö. 19.l./I; 43.l./I.), egy odaadott
élet megkoronázásaként, teljes tudatossággal haltak meg hitükért, illetve
embertársaik védelmében. (A.Riccardi olasz történész professzor írt könyvet,
történeti kutatások alapján, e keresztény holokausztról:
“A vértanúság százada” címmel.)
2. A katolikus egyház vétkeinek
eltúlozása érthető okokra vezethető vissza:
·Feltűnhet, hogy ha a keresztény egyházakat vagy értékeket
együttesen támadják, a támadásokelsőrendű célpontja mindig a katolikus
egyház. Mi lehet ennek oka? 1.
Érezhetők ebben a marxista ideológia nyomai is, amely szerint a katolikus
egyház mindig "rosszabb", mint a reformáció egyházai. Hiszen e logika
szerint mindig az az értékesebb, a haladóbb csoport, amely egy korábbi ellen
fellázad. Ezért itt a reformáció egyházai mindig pozitívabb megítélésben
részesültek, mint a katolikus egyház. 2. A liberális rendszerek is a katolikus
egyházban látják elsődleges ellenfelüket, hiszen egyik egyház sem olyan
következetes bizonyos emberi értékek (mint az élet védelme, a házasság
felbonthatatlansága, a házastársi
hűség, a szexuális élet tisztasága stb.) védelmében.
·Ha valaki Téged, kedves Olvasó, támadni akar, csak hibáidról fog
beszélni, és el fogja túlozni azokat. Bizonyára találkoztál már ilyen
helyzettel. - Ha egy-egy embercsoport a különböző korszakokban súlyosan
szembekerült az Egyházzal, hasonlóan cselekedett. - Így cselekedett nem egy reformátor, a felvilágosodás,
később a kommunizmus, s így cselekszik a legtöbb egyház ellen fordult szekta. S
ez önmagában érthető.
·Mások hibáinak emlegetése közismert eszköz arra, hogy egy csoport,
egy párt, egy vallás, egy nemzet elterelje
saját tagjainak és az iránta érdeklődőknek a figyelmet önnön hiányosságairól. Ezt a
törvényszerűséget is gyakran felfedezhetjük az egyház vétkeinek emlegetése és
eltúlzásai mögött.
A kommunizmus - ma már tudjuk - világszerte kb. 100 millió embernek
okozta tudatosan a halálát, ebből 20 milliót a volt Szovjetunióban öltek
meg. Érthető, ha a
kommunista rezsimeknek is kedvelt témája volt, hogy az inkvizíció (becslések
szerint) tízezreket kivégeztetett; miközben saját 100 millió meggyilkoltjáról hallgatott.
(Vö. A kommunizmus fekete könyve c. kötetet!)
Napjainkban is újra és újra átéljük, hogy
államok vezetői nagyon sokat tehetnének népek és népcsoportok kiirtásának
megakadályozásáért, de politikai érdekből mégsem tesznek semmit. De az
inkvizíciót emlegetik.
·A mi napig hatása van a
reformáció katolikus-ellenes irodalmának. A reformáció olyan korban
keletkezett, amelyben az egyházban, s annak vezetőiben nagyon sok tényleges
torzulás volt. (Vö. 35. lecke!) De a reformátori irodalom az egyházra vonatkozó
hátrányos adatokat még tovább nagyította, s e torzított adatokat széles körben
terjesztette. - A reformáció korában az emberiség - a maihoz viszonyítva -
kevéssé foglalkozott a történelemmel; így a vádak, adatok tisztázása számos
esetben nem történt meg. Sok reformátori állítást megcáfoltak ugyan (pl. mely
szerint nő-pápa is lett volna; vagy mely szerint Péter nem is járt Rómában, s
így természetesen nem is lehet ott eltemetve), de mások megcáfolatlanok
maradtak. S adataikat nemcsak a felvilágosodás egyház-ellenes irodalma vette
át, hanem a kommunizmus íróin át a mai napig sokan (pl. az inkvizícióra
vonatkozó felnagyított adatokat, vagy a jezsuiták negatív beállítását).
A vallásszociológiai kutatások kimutatják, hogy
a katolikus egyház - a mai napig - jóval kevesebb gondot fordít az ellene
felhozott vádak tisztázására, mint amilyen tudatossággal törekednek a vele
szembefordulók e negatívumok gyakran sarkított bemutatására. - Míg egyes
protestáns teológusok már évtizedek óta azt mondják: hogy ha az katolikus
egyház a reformáció korában olyan lett volna, mint ma, akkor nem lett volna
reformáció, más protestáns könyvek ma is úgy mutatják be a katolikus egyházat,
mintha annak lényegi vonásai a reformáció korabeli egyháznak egyes - valóban
torzult! - vonásai volnának. - Ha egy katolikus egy jól képzett reformátussal
találkozik, rövidesen felfedezi, hogy az sok érvet tanult a katolicizmus ellen,
míg egy katolikus a maga hittankönyveiből inkább azokat az adatokat tanulja
napjainkban a protestantizmusról, amelyek a köztünk levő párbeszédet
szolgálják. (Ez persze nem csökkenti a párbeszéd fontosságát, inkább növeli
azt: mert sok protestáns testvérünk éppen az ökumenikus párbeszéd során
fedezheti fel, hogy a katolicizmus más képet mutat, mint amelyet ő megismert.)
B/ A leggyakrabban idézett történelmi
bűnökről
Megkíséreljük felidézni az egyház leggyakrabban
idézett bűneit, s néhány szót szólni azokról:
1.A középkori egyházi vezetők
méltatlansága
A katolikus embert különösen fájdalmasan
érinti, ha a középkor egyházának méltatlan pápáiról, püspökeiről, papjairól
hall. S ez tagadhatatlan tény.
Általános szabályszerűség, hogy a hatalomba
jutó embereknek, csoportoknak nehéz tisztának maradniuk. (Mindennapos hír a
médiában, hogy hazai vagy külföldi politikai-, gazdasági-, párt- stb. vezetők
súlyos korrupciókba keverednek.) Természetesen egy egyházi vezetőtől különösen
elvárható volna, hogy hatalmi helyzetében is Krisztus tisztaságában éljen. S ez
számos esetben csodálatosan meg is valósult - amiről a tendenciózus történelemkönyvek
kevésbé írnak. Máskor egyházi embereket is legyőzött a hatalom kisértése.
Legalábbis érthetőbbé teszi számunkra, hogyan
torzulhatott el olyannyira az egyházi vezetés a középkorban, ha végiggondoljuk
ennek történelmi hátterét: - Az egyház a maga hiteles megvalósulásában egy
csodálatos új értékrend hirdetője, a szegények, a rászorulók védője (betegek
gondozója, kórházak alapítója stb.), valamint a tudomány, a kultúra hordozója
(iskolák, egyetemek létrehozója, fenntartója, a tudományok művelője) volt. A
kereszténység első századaitól kezdve sok gazdag ember tért meg, akik látva az
egyház értékeit, reá hagyták vagyonukat, földjeiket avégett, hogy az egyházi
vezetők az emberiség javára használják azokat. Az uralkodók is hatalmas
adományokkal gazdagították a kolostorokat, a püspökségeket, az imént jelzett
céllal. A püspökök továbbá belekerültek az országok legfőbb vezető
testületeibe. - Amikor az egyház vagyona, befolyása ily módon rendkívülien
megnőtt, az uralkodóknak (és uralkodó csoportoknak) egyre inkább érdekükké
vált, hogy olyan emberek kerüljenek püspöki székbe, akik “az ő embereik”.
Leginkább így kezdődött a romlás. Az uralkodók korról korra kezükbe ragadták a
püspökké kinevezés jogát, s gyakran teljesen alkalmatlan embereket tettek
püspökké. (Pl. Mátyás király feleségének 9 éves unokaöccsét, Estei Hippolitot
esztergomi érsekké tette.) Sőt, különösen a IX-X. századtól kezdve gyakran azt
is a politikai-hatalmi érdekek határozták meg, hogy ki legyen a pápa. Ez a
szomorú magyarázata annak, hogy sok (egyes századokban nagyon sok) valóban
méltatlan püspök és pápa volt.
Hasonlóan a papság soraiba is sajnos sok olyan
személy került - a papság rangja és anyagi helyzete következtében -, akiket
nyilvánvalóan inkább az emberi szempontok vonzottak oda, mint az evangélium.
Mindezek magyarázzák a reformátorok hierarchia- és pápa ellenességét is.
A Szentlélek csodája, hogy ilyen körülmények
között az evangélium mégsem veszítette erejét, hogy korról korra támadtak
ragyogóan tiszta életű keresztények (szentek) és szent mozgalmak, amelyek
megújították az egyházat, s hogy az egyház így mégis az evangélium hordozója
tudott maradni.
2. A keresztesháborúk
Minden ország ünnepli és jogosnak tartja, hogy
népe védi önmagát. Mi is joggal ünnepeljük pl. az 56-os októberi forradalmat.
A keresztesháborúk korában Európa és a hozzá
szorosan kapcsolódó “keresztény
világ” bizonyos értelemben egyetlen egységként élte meg önmagát. S így élte meg
a mohamedán támadást, illetve a keresztények legszentebb helyeinek - a
Szentföldnek - elfoglalását. A mohamedanizmus egyébként Európa meghódítását, a
kereszténység elpusztítását tűzte célul. Nem volt-e természetes, ha az európai népek
és uralkodók együttes önvédelemre fogtak össze, s célul tűzték, hogy
visszafoglalják Jézus életének szent helyeit? Így kérték fel a keresztes hadak
vezetésére egyszer a mi Szent Lászlónkat, majd így ment keresztes háborúba II.
András királyunk is. Később keresztes sereget toborzott Kapisztrán szent János
is, Nádorfehérvár megvédésére, Hunyadi megsegítésére, majd a kereszt jelében
küldte boldog XI. Ince pápa hazánkba a Budát felszabadító seregeket 1686-ban.
Kétségtelen, hogy a keresztes háborúk történetében
találhatók súlyos bűnök és embertelenségek is, amint ez sajnálatosan minden
hosszabban elhúzódó háborúra jellemző. És csak a kor szemlélete magyarázza
némiképp az olyan - mai szemmel nézve - teljes abszurditásokat, mint a
gyermekek keresztes hadjáratát. - De lényegüket tekintve e háborúkat a keresztény Európa önvédelmének kell tekintenünk.
3. Az inkvizíció
Európa történetének és az egyház történelmének fájdalmas ténye
az inkvizíció. Az egyház többször kijelentette, már a II. vatikáni zsinaton,
hogy elítéli az inkvizíció szemléletét, hogy Isten akarta jognak tartja a
lelkiismereti- és a vallás-szabadságot.
Hogyan jöhetett akkor létre az inkvizíció? S
egyáltalán mit is jelentett az?
Ez a kérdés is csak a maga történelmi
összefüggésében közelíthető meg.
A mai kor pluralista. A mai ember nagy
ideálja a szabadság. Mindenkinek joga van abban hinni és azt hirdetni, amit ő
akar... Ebben sok szépség van: szép, hogy az ember, a gondolkodás, a
lelkiismeret szabad. De ennek is vannak veszélyei - mert a szép jelszavak
mögött éppen az igazi szabadság sikkadhat el! Pl. tapasztaljuk, hogy a
gazdasági szabadság, a liberális kapitalizmus következtében olyan pénzügyi,
hatalmi csoportok jöhetnek létre (valódi világméretű maffiák is), amelyek sok
embernek és egész társadalmaknak súlyos kárát okozzák. - S a szabadság hamis
gyümölcsei azok az intézmények is, amelyek egész társadalmakat mérgezhetnek meg
büntetlenül, ha pénzügyi vagy egyéb érdekeik ezt kívánják (mint egyes TV
csatornák, amelyek ismételten az emberiség alapvető erkölcsi értékeinek - a
hűségnek, a tisztaságnak, a szerénységnek, a becsületességnek - megtagadására,
illetve durva beszédre, erőszakra, rombolásra, gyilkolásra stb. indítják nézők
millióit). S a szellemi és testi mérgezésekbe emberek százezrei pusztulnak
bele.
A szabadság következtében létrejöhetnek
szellemi maffiák is: működhetnek csillag- és egyéb jósok, boszorkányok,
varázslók, sátánista csoportok stb., s létezhetnek a szellemi maffiáknak
világmérető összefonódásai is. Természetesen a törvények tiltják az olyan
(vallásos színezetű vagy egyéb) csoportok létét, amelyek nyilvánvalóan ártanak
az embernek, a társadalomban. Csakhogy nem könnyű kimutatni, mikor és mi árt.
Tilthatnak a törvények bizonyos össztársadalmat (vagy ifjúságot) veszélyeztető
üzelmeket, mint pl. a kábítószer kereskedést, de tapasztaljuk, hogy a nagy
maffiákat kevéssé tudják korlátozni.
A középkor szemlélete nem volt
pluralista és nem volt liberális:
A középkor, illetve pl. már a római birodalom is, egy egységes társadalomban gondolkozott. (A hagyományos zárt,
falusias társadalom széthullásával, s a városiasodással párhuzamosan, érthetően
alakult át az egységes-homogén társadalom pluralista-sokszínű - az emberi
sokféleségnek jóval több teret adó - társadalommá.)
A római jog, majd a germán és frank jog szerint
a társadalom ellen elkövethető legnagyobb vétek nem a hazaárulás vagy a
kémkedés (amelyeket a legutóbbi időkig világszerte és általánosan elfogadottan
halállal büntettek), hanem az állam egységes
és működő világnézetével ellentétes
tanok hirdetése: hiszen ez az állam és a társadalom alapjait rendítheti
meg. A középkor keresztény államai (illetve Európa) átvette ezt a szemléletet:
- Ez - az inkvizíció alapja. E
szemlélet az elmúlt 2 évezred zárt vallási társadalmaiban általánosan
elterjedtnek mondható, más népek és körében is. (A reformátorok: Luther,
Melanchton, Kálvin is
alkalmazták az inkvizíciót, és több embert kivégeztettek, mert azok - az
általuk uralt területeken - más tanokat hirdettek, mint ők.)
Az inkvizíció “felkutatást” jelent, ti.
azoknak a tanításoknak felkutatását, amelyek a kereszténységgel ellentétesek,
következőleg - a középkor felfogásának megfelelően - a társadalom egészséges
fejlődésére károsak.
Az inkvizícióval kapcsolatban több
tényről kell tudnunk:
·Az első nagy inkvizíciós perek olyan szekták ellen kezdődtek, amelyek maguk erőszakkal léptek fel(donatisták),
illetve amelyek a társadalom
alapvető értékeit tagadták. Így a katarok eretneksége a XII.-XIII.
században tagadta az élet
értékét (tagjai nem egyszer egymást is megölték, így kifejezve a
lélekvándorlásba vetett hitüket) tagadta a családot, a házasságot, a társadalmi
és egyházi tekintélyt, erőszakkal szembeszállt az állami tekintéllyel Érthető
volt az államhatalom és az egyház tiltakozása ezek ellen. S nem véletlen, hogy
az inkvizíció kemény korszaka a XII. századtól kezdődik, a keresztes háborúk
korában, amikor az európai
hatalmak kemény kézzel meg akarták akadályozni, hogy a külső ellenség - a török
- mellett belső ellenség is (a kathar eretnekség) támadjon rájuk.
·Az egyházi inkvizítorok, teológusok feladata az volt, hogy ha
valahol a hit elleni tanítás (és ezzel a felségsértés) gyanúja merült fel, azt
megvizsgálják, az “eretneket” jobb belátásra - a hit elfogadására, illetve
bűnbánatra- hívják. Csak ha
erre nem volt hajlandó, adták át őt az
állami igazságszolgáltatásnak. A hamis tanítók fizikai büntetését, illetve a
kivégzést mindig az államhatalom hajtotta végre.
·A kivégzettek számáról nincsenek pontos adatok. Az
egyházellenes áramlatok tetszésük szerint felfelé “becsült” adatokra
hivatkoznak. (Semmiképp sem hasonlíthatók arányai a modern kor népirtásaihoz,
Örményországban, Kurdisztánban, Afrikában, nem beszélve a fasizmus és a
kommunizmus népirtásairól - amelyek ellen sok modern állam nem emelte- vagy
emeli fel szavát, mert politikai érdekeit ez nem szolgálná.)
·Az inkvizíció sajnos számos esetben alkalmat adott a kor
elöljáróinak vagy felhevült csoportoknak, hogy saját céljaiknak megfelelően
embereket vagy csoportokat
pusztítsanak el. (Pl.
inkvizíció ítélte halálra, nyilvánvalóan politikai céllal a később szentté
avatott Jean d’Arc-ot, szent Johannát, vagy az ugyancsak rehabilitált
Savonarolát is.)
·Fájdalmas tény, hogy ténylegesen voltak boszorkányperek is. Ezek egy része ugyan nem mesebeli
boszorkányok ellen küzdött, hanem félrevezető “varázslással, ráolvasással,
elátkozással, spiritiszta praktikákkal” stb. foglalkozó személyek ellen (vö. a
spiritizmusról a 34.l. utáni olvasmányban!); de egy időben nem volt mentes a
kor babonás boszorkány-szemléletétől, s az ebből következő súlyosan
igazságtalan ítéletektől sem.
·Különösen fájdalmas történet pl. Húsz
Jánosé, akit a királyi menlevél ellenére égettek meg tanai miatt.
·A nagy szentek és egyházi tanítók között minden korban voltak,
akik tiltakoztak az inkvizíció ellen, s a modern kor
értelmében vett “lelkiismereti szabadságot” hirdettek. De a középkor uralkodói
és egyházi vezetői többségükben az egységes világnézet szigorú védelme mellett
foglaltak állást - s az eretnekek (azaz a keresztény hitet meghamisítók)
elitélése mellett.
Összefoglalva: történelmi
szempontból az inkvizíció szemlélete beilleszkedik az adott kor általános
felfogásába, úgy is, mint az állam önvédelme, úgy is, mint olykor elvadult
szélsőséges erők véres tette. Keresztény szempontból fájdalommal kell látnunk,
hogy az egyház - mint emberi társaság - e téren is mennyire át tudott venni egy
korabeli felfogást, amely ellentétes
az evangélium szemléletével. - Meghívást jelent ez a mai keresztény számára:
hogy egyrészt legyen alázatos, amikor megítél másokat, hogy azok mennyire ki
vannak szolgáltatva korunk hamis érték-ítéletének (abortusz, eutanázia,
test-kultusz, pénz-függőség, TV-függőség stb. terén), másrészt, hogy a kor
gyakran eltorzult szemléletével szemben a tiszta keresztény értékek tanúja,
prófétája tudjon lenni. (A témához vö. Szántó K. Egyháztörténet; Salgó J:
Krisztus tanúi a történelemben. 17.l)
4. Az egyház a tudomány és a fejlődés gátja
A felvilágosodásnak, majd a kommunizmusnak és
általában a primitív vallás ellenes propagandának egyik visszatérő jelszava:
“Az egyház a tudomány és a fejlődés gátja volt!” - A tudományellenesség
példájaként általában Galilei elitélésének esetét vagy Giordano Brúnómegégetését
idézik (feltűnő, hogy mindig újra csak ezeket!), de nem szólnak arról, hogy az
egyház volt évszázadokon át a művelődés és kultúra fellegvára és forrása, hogy
az emberiség legnagyobb tudósai és az emberi fejlődés úttörői
évszázadokon át nagy
arányban papi emberek voltak, és hogy a mai napig is nagyon sok tudós és haladó
gondolkodó vallja magát mélyen hivőnek. (Erről a témáról többször szóltunk
könyvünkben, ezért itt nem részletezzük. Vö. 1-2 fejezet, valamint az “Egyház,
papság és haladás” c. olvasmányt a 48. l. végén). És nem szólnak arról sem -
ami pedig az igazságos ítéletalkotáshoz hozzátartozik -, hogy a történelem
folyamán a legutóbbi időkig szinte minden
állam, társadalom vagy vallás súlyos
elutasítással vagy tilalommal fogadta az olyan új tudományos hipotéziseket vagy
rendszereket, amelyek szembeállni látszottak saját - mindaddig működésképesnek
látszó - világnézetükkel. (Így ítélt halálra másként gondolkozó tudósokat
Kálvin éppúgy, mint a legutóbbi korig a monolitikus hatalmak vagy vallások. -
Így küldte el tanszékéről a lutheránus Keplert a tübingeni főiskola evangélikus
vezetősége a kopernikuszi világkép hirdetése miatt, amely miatt Galilei is
feszültségbe került a katolikus egyház egyes vezetőivel. Említésre méltó
viszont, hogy Kepler ezután a grázi katolikus főiskolán lett a matematika tanára.)
Galilei vagy Giordano Brúnó esetéről és az egyéb inkvizíciós
eljárásokról tehát csak a kor látásmódját figyelembe véve lehet ítéletet
alkotni (amint az inkvizícióval kapcsolatban erről szólunk). Korunk
szemléletének megfelelően viszont érthető, hogy a katolikus egyház, és II.
János Pál pápa fontosnak tartotta, hogy a világ színe előtt bocsánatot kérjen
Istentől mindazon esetekért, amelyekben az egyház a világi hatalom büntető
ítéletének adott át valakit világnézete vagy tudományos meggyőződése miatt.
·Galilei elitélése kétségtelenül egyes
korabeli egyháziak szűklátókörűségét jelzi. De e történet beállítása egyúttal jelzi a vallás ellenes
propaganda hamisságát is: - A köztudatban úgy él az esemény: hogy Galileit
haladó tanai miatt a korabeli egyházi tudománytalanság börtönbe zárta. - A téma
- bár az eset nem helyeselhető - ennél sokkal összetettebb, s az inkvizícióról
mondottak szellemében közelíthető meg. -
Valójában Galilei korában a Nap-központú világkép nemcsak új volt, hanem
tudományosan nem is volt
bizonyítva. A kor számos nagy tudósa is tagadta, mint pl. Tycho Brahe. A
Galileit kihallgató bizottságok azt kérték tőle, addig ne hirdesse tényként e
rendszert, amíg az tudományosan be nem bizonyosodik (mert mindaddig úgy tűnik,
hogy helyesebb a Biblia által is sugallt, s a kor legtöbb tudósa által is
vallott Föld-központú világképet vallani). Amikor Galilei megszegte ezt az
ígéretét, s újra tényként írt
a Kopernikusz által kidolgozott rendszerről, egyházi bíróság elé állították.
Bár több egyházi tudós
pártjára állt (!), többségbe
kerültek azok, akik ellene szavaztak: Névlegesen börtönre ítélték, valójában otthonában kellett élnie "házi őrizetben", ahol
munkáit továbbra is folytathatta. Galilei mindvégig
hívő ember maradt, élete végén apáca-leánya volt fő vigasza. (Ami pedig a
korabeli egyház egészének "tudománytalanságát" illeti, a Galilei
által állított rendszer egészét egy hivő egyházi ember dolgozta ki: Kopernikusz kanonok; s - mint említettük - Galilei
baráti körében számos pap tudós volt, akik próbáltak is pártjára állni, de
sajnos a bizottság ítéletet kérő része erősebbnek bizonyult. (Vö. Magyar
Katolikus Lexikon, Galilei)
·Giordano Brúnó megégetése is
elfogadhatatlan a mai gondolkodás számára. De a vallásellenes propaganda vele kapcsolatban is hamisít. Hiszen nem tudományos nézetei miatt égették meg, hanem vallási eretneksége
miatt (panteista nézetei, a Szentháromságnak és Krisztus megtestesülésének
tagadása stb. miatt).
5. A zsidó-kérdés
Korunk egyik legembertelenebb eseménye a zsidó
nép kiirtásának kísérlete a náci rezsim által. A pápa szolgálata folyamán több ízben is bocsánatot kért a
zsidóságtól mindazért amivel a katolikus egyház tagjai hozzájárultak a
történelem folyamán az antiszemita szemlélethez, vagy azért, hogy voltak
olyanok, akik a legutóbbi korban nem tettek eleget a zsidók megmentése
érdekében.
·A pápa bocsánatkérése a zsidóság és a kereszténység kapcsolatának
2000 évére vonatkozik. Voltak korok, amelyekben a zsidók és keresztények
kapcsolat békés volt; más korokban megjelent a "Krisztus-gyilkosság"
vádja vagy egyéb előítéletek és hátrányos megkülönböztetések. - A zsidósággal
kapcsolatos feszültségek gyakran nem elsősorban vallásiak voltak. Egy
tehetséges, gazdag - gyakran nagy pénzügyi vagy politikai hatalommal rendelkező
és egymással érdekszövetségben álló -
népcsoporttal szemben könnyen alakul ki ellenszenv. Ez ugyan nem igazol
semmiféle embertelenséget, de sok eseményt magyaráz e témában. - A jelen
kereszténysége viszont joggal kér bocsánatot mindazért, amit keresztények -
vagy emberek a kereszténység címszava alatt - vétettek a zsidóság ellen.
·Mindezek mellett a katolikus ember örömmel tudhatja, hogy
napjainkban egy új párbeszéd alakul ki a hívő zsidóság és a keresztények
között. Ami pedig a náci
zsidóüldözést illeti: bizonyára az egész világon senki nem tett oly sokat a zsidók
megmentéséért, mint a katolikusok, és egyes keresztény egyházak. Az európai
országok püspöki karai tiltakoztak a zsidók deportálása ellen s tiltakozásra
szólították fel híveiket. A vatikáni és egyházi épületek Európa-szerte zsidók százezreinek nyújtottak menedéket, s köszönhették ezeknek
életbenmaradásukat. Ezzel is kapcsolatos, hogy Hitler több 10.000 keresztényt internált,
köztük püspököket, papokat, szerzeteseket, világiakat, azért mert keresztény
meggyőződésük alapján felemelték szavukat a népirtások ellen, és tettekkel is
szembeszegültek annak. 4000 pap és 400 szerzetesnő halt meg a hitleri
táborokban. - A zsidóság neves képviselőinek egy része kezdettől kifejezi
köszönetét ezért a katolikus egyháznak és vezetőinek.
A téma neves zsidó szakértője, Pinchas Lapide
főrabbi szerint “a katolikus egyház 150.000-400.000 zsidót mentett meg a
biztos haláltól”. - A. Einstein - aki zsidó származása miatt maga
is menekülni kényszerült a fasizmus elől - így nyilatkozott 1946-ban:
“Semmilyen különös érdeklődéssel nem voltam a katolikus egyház
iránt, de most nagy vonzódást és csodálatot érzek iránta. Mert egyedül
az egyháznak volt bátorsága, hogy szembeszálljon
Hitlerrel és kiálljon az
igazság és szabadság mellett.”
·Az egyházellenes propaganda hamis voltára jellemző, hogy a
médiában újra és újra ezt a kérdést halljuk: vajon XII. Piusz pápának nem kellett volna-e jobban felemelni
hangját a zsidó-üldözés ellen. Bár közben a Vatikán megnyitotta levéltárait, s
a kutatások nyilvánosságra hozták, mennyi hősies és életmentő lépést tett a pápa a nácizmus ellen, illetve
a zsidók megmentéséért, egyes hírközlő eszközök, a tényeket figyelembe nem
véve, újra és újra vádolják a pápát és az egyházat, időnként nem is említve,
mit tett az egyház a
zsidókért.
A vatikáni nunciusok (a pápa
"nagykövetei") pl. "menlevelet" adtak a zsidóknak; a
szerzetesházak és egyházi intézmények (kórházak, olykor szemináriumok is)
Rómában és a Európa országaiban a pápa szándékának megfelelően (létük
kockáztatásával) befogadták és gyakran hamis papírokkal bújtatták a zsidókat
stb. A katolikusok szemléletét jelzi, hogy - amint e kornak történelmi
vizsgálata kimutatta - Németországnak azokon a településein, ahol a katolikusok
aránya meghaladta a 60%-ot, a náci párt a szavazások alkalmával nem ért el 30
%-ot.
·A magyar média sokszor vádolja antiszemitizmussal a világháború
előtti főpapságot azért, mert nem egyhangúan ellenezte a 20-as évek un.
'numerus claususát', majd az első zsidó törvényeket. Amennyiben a korabeli
püspökök ezeket nem egyhangúan ellenezték, ebben nem antiszemitizmus fejeződött
ki: hiszen az 1920-ban bevezetett, majd 1928-ban megszüntetett "numerus
claususnak" ( melyet sokan az első zsidó-törvénynek neveznek) lényeges célja az volt, hogy a magyar
ifjúságnak egyenlő esélyt adjanak bizonyos egyetemekre illetve állásokba
jutáshoz, amelyeket, számukat messze meghaladó arányban (pl. az orvosi vagy a
műszaki karok hallgatóságának egyes években 40-45 %-át) zsidó származásúak
foglaltak el. (A zsidó egyetemi hallgatók aránya a "numerus clausus"
éveiben is 10 % körül volt.) Az un. első és második zsidó törvény 1938-39-ben
hasonlóan “a zsidók a közéleti és gazdasági térfoglalását kívánta korlátozni”.
(vö. Glatz F.: A magyarok krónikája, Budapest 1996, 575 és 615.) - A zsidók
deportálása és hátrányos megkülönböztetése ellen püspökeink tiltakoztak.
- Az 1938-as
budapesti eukarisztikus világkongresszust - amelyen a pápai követ Pacelli
bíboros, a későbbi XII. Piusszal pápa volt - a szakértők úgy értékelték, mint
amely tiltakozás volt a nácizmus előretörésével szemben is. Hitler meg is
akadályozta, hogy németek részt vegyenek rajta! (vö. Glatz F.: I.m. 611)
- A fasizmus idején az ellenállási mozgalomnak több ezer keresztény résztvevője
volt Magyarországon is.
- Serédi bíboros, esztergomi érsek (a felsőház
tagja) nem volt hajlandó részt venni a nyilas Szálasi nemzetvezetővé
választásán. Később hivatalos tiltakozásokkal, tárgyalásokkal
próbálta enyhíteni a terrort. - Püspöktársaival együtt támogatta
a katolikus mozgalmak, papok és szerzetesek munkáját a nácizmus üldözötteinek
megmentése érdekében. A hazai szerzetesházak kb. 10.000 üldözöttet
rejtegettek, s ezek többségét sikerült megmenteniük a haláltól.
(Nemcsak a híres zsidó származású operaénekes Székely Mihály, hanem
a kommunista Schönherz Zoltán is élvezte egyházi épületek védelmét.)
Így érthető, hogy a nyilasok Magyarországon is több mint 80 egyházi személyt
deportáltak, zártak be, s többet közülük meggyilkoltak.
·A zsidó-kérdéssel kapcsolatban jó tudnunk: Magyarországon hivő
zsidó vezetők is kértek már bocsánatot azért, hogy sok zsidó származású egyén
vállalt elkötelezett, illetve vezető szerepet a kommunizmus gyilkos és ateista
rendszerében. (Vö. A kommunizmus fekete könyve, 445-446)
6. Felelősség az egyházszakadásokért és vallásháborúkért - (Erről részletesen szólunk a 35.
leckében)
A reformációt követő vallási háborúskodások a
történelem fájdalmas eseményei. Sajnos az ezekről szóló híradásokban is
fellelhető bizonyos egyoldalúság, hogy ti. egyes egyházak gyakran mind saját
tagjaiknak (a hitoktatásban) mind a világnak, csak saját sérelmeiket
panaszolják fel. Pl. Magyarországon irodalmi szinten is közismert lett a 40
református prédikátor esete, akiket gályarabságra küldtek. Az igazság, hogy
sajnos az összes nagy egyház súlyosan vétett e korban egymás ellen: a
katolikusoknak is volt több vértanúja a kassaiakon kívül is, akik protestáns
vérengzéseknek lettek áldozatai. És volnának más fájdalmak is, amelyeket a
katolikusok is felróhatnának a többieknek. - A keresztények közötti párbeszédet
és az igazságot viszont az szolgálja, ha belátjuk saját hibáinkat, és a
történelmi dimenziónak megfelelően megértéssel viseltetünk a másik felekezet
vétkeivel szemben.
C/ Összefoglalva: az egyház történelmi
bűneiről
1. Az “egyház” gyengeségei - és az emberi-társadalmi törvényszerűségek
Az egyház szent és bűnös. Szent, mert isteni
életet hordoz. Bűnös, mert emberekből áll.
·Mivel az egyház emberekből
áll, hordozza a lehetséges emberi hibákat tagjaiban. Vannak szentség utjára
lépett tagjai, de még ők sem mentesek minden bűntől. Hát még azok, akik csak formálisan
- valamilyen külsőség betartása által - a tagjai, s igazán sosem adták át
életüket hittel Jézus Krisztusnak.
·Mivel az egyház emberi
közösség, hordozza mindazokat a hibalehetőségeket, amelyek az emberi
közösségek, társadalmak jellemzői. Minél inkább átadta magát valaki, s egy
csoport Krisztusnak, annál inkább Krisztus törvényei diadalmaskodnak életében,
s minél kevésbé adta át magát, annál inkább az önzés és az önző világ törvényei
érvényesülnek életében.
2. Az egyház történelmi bűnei - és az
un. “keresztény Európa”
A kereszténység elterjedésének korában a Római
Birodalomban és lényegileg az egész világon az egyház és az állam, a vallás és
a társadalmi élet összefonódott: kölcsönösen átjárták egymást. Amikor Nagy
Konstantin császár véget vetett a keresztények üldözésének, s a pogánysággal
szemben a kereszténység mellett döntött, természetszerű volt számára és kora
számára, hogy ettől kezdve a kereszténység határozza meg a Birodalomnak és
társadalmának életét, majd az első évezred végére egész Európa, illetve ezt
követően az un. nyugati világ életét, társadalmát, kultúráját.
Ebben a világban aki megszületett, azt
automatikusan megkeresztelték, az automatikusan belekerült egy keresztény
kultúrába, formavilágba, “vallásosságba”.
A kereszténység történelmet fordító ajándék volt Európának, a nyugati világnak. A
kereszténység számos értéke átjárta az un. keresztény társadalmakat: megszűnt a
rabszolgaság, elméletileg minden ember egyenlővé vált, a keresztény erkölcs
pozitív értékei, a kereszténység pozitív világlátása határozta meg Európa
másfél évezredét, s ez hat napjainkig is.
Ugyanakkor a keresztény formák - ünnepek,
társadalmi szokások, szentségek, imádságok, stb. - mögött sok pogányság is lappangott. És e
korban, amely formáiban mindenestül kereszténynek látszott, valamiképp minden
bűn és emberi nyomorúság kapcsolatban állt a magukat kereszténynek mondó
embercsoportokkal, világi vagy egyházi vezetőkkel. (Mint pl. az inkvizíció, a
keresztes háborúk, a konkvisztádorok bűnei stb.)
A mai ember nyilvánvalóan érzi, hogy a
kereszténység lényege nem abban áll, hogy valaki eljár templomba vagy
külsőséges szabályokat betart, hanem abban: hogy élő hittel dönt Jézus mellett,
saját önzésével szemben, s ennek megfelelően él. - Az un. “keresztény
középkorban” voltak igazi keresztények, igazi szentek, akik döntöttek az
evangélium hite mellett, mások csak a formákat tartották be, s szívük mélyén
nem voltak keresztények. De a történelem meghamisítása, ha a hibák mellett
arról nem beszélünk, hogy hány pápa, püspök, pap, sőt király és főúr volt - épp
kereszténységének következtében - a történelmet, illetve az emberi-kulturális
haladást meghatározó, példás életű egyéniség. Gondolj akár csak a magyar
történelem szent nagyjaira!
3. Az egyház bűnei a jelen tükrében
Az egyház történelmi mulasztásairól, bűneiről
csak a történelmi (és szociológiai) háttér ismeretében beszélhetünk. S ha ma
beszélünk e mulasztásokról, kell egy pillantást vetnünk a mai korra is, illetve
azokra, akik az egyház elleni vádakat kiélezetten megfogalmazzák.
·Századunkban az egyházat és a kereszténységet legerősebben a nemzeti szocializmus és akommunizmus támadta. A nemzeti szocializmus
egyház- és kereszténység ellenes támadásaira ma már alig emlékszik az emberiség,
annyira elfeledtették azokat a nácizmus egyéb gaztettei, amelyekre hamar fény
derült. A kommunizmus embertelenségéről, mintegy 100 millió ember kiirtásáról,
haláltáborairól az utolsó években kezdünk tudomást szerezni. (Vö. pl. A
kommunizmus fekete könyve c. kötet, Bp. 2000. - amelyben volt francia
kommunisták tárják fel a kommunizmus emberiség elleni bűneit.)
·Napjainkban évente sok 100 ezer életet olt ki az abortusz, terjed
az eutanázia, a prostitúció, az erkölcs-nélküliség, a kábítószer, a gazdasági
maffiák; gazdag országok és pénzügyi hatalmak hagyják éhen halni szegények
millióit, vagy tétlenül nézik egész népek - örmények, kurdok, bosnyákok, vagy
különböző afrikai törzsek - kiirtását. - Nem teszik jóvá az egyház mulasztásait
korunknak e nyomorúságai, csak arra irányítja figyelmünket, hogy minden korban
hemzsegnek a gyilkos emberi tévedések. S az egyik bűnről akkor igazán jogos
beszélni, ha mellette látjuk a többieket.
Összefoglalva azt mondhatjuk: Helyes, hogy az egyház bocsánatot kér
mulasztásaiért Istentől az emberiség nyilvánossága előtt, hiszen - mint emberi
közösségnek - voltak súlyos vétkei a történelem folyamán. De nyugodtan
mondhatjuk, hogy minden
nagyobb emberi csoportnak vagy nagy vallásnak megvoltak a maga - emberségükből
következő - súlyos mulasztásai. És senki
sem tett annyit az emberiségért, mint a kereszténység, illetve a katolikus
egyház. - Remélhetjük, hogy a többi közösségek, pártok, vallások vagy
világnézeti csoportok is eljutnak arra a bölcsességre és alázatra, hogy ki-ki
megvallja a saját mulasztásait.
D/ Mit tegyünk, ha az egyház “bűneit”
szemünkre vetik?
Ha embertársaink az egyház bűneit - ahogyan
gyakran halljuk: egyoldalúan, és hiányos ismeretek alapján - emlegetik, először
is próbáljuk megérteni őket (mi az, amiben igazuk van!), s fájlalni, hogy az
Egyházban (amint a legtöbb emberi közösségben) valóban sok mulasztás történt és
történik. Esetenként - ha ily módon ki tud kialakulni köztünk a párbeszéd
kapcsolata - nem is kell többet tennünk. Máskor, illetve a párbeszéd megfelelő
fokán, kell tudnunk tisztázni a vádak egyoldalúságát (ehhez szeretnének segíteni
a fenti szempontok); illetve miközben megvalljuk az egyház gyengeségeit, kell
keresnünk a módot, hogyan mutathatunk rá az egyház illetve a jézusi élet
lényegére, s hogyan válhat egy ilyen témákról folyó beszélgetés is lépcsővé,
amely a hit felé vezet.
Módosítás dátuma: 2011.11.03. 16:29